2581

Bármilyen realitást választhat magának.

Az üvegajtón az ablakon beszűrődő naplemente képe tükröződött. Bíborral kevert narancssárga, mint a festmény, amit éppen csak befejezett. Bármerre is nézett ebben a lakásban, hegyeket és elképesztő színeket látott. Meg teret, végtelen teret. Felállt az ágyról, félretette a könyvet. Kinézett az ablakon. Az utóbbi néhány hónapban vált benne teljesen tudatossá az, hogy az agyával bármilyen realitást el tud hitetni. Hogy mi valós, mi helyes, hogy mire vágyik. Hogy miként viszonyul a körülötte lévő világhoz. Mind csupán képek. Az elméjének képzetei. Bármilyen realitást választhat magának. Hát így ne legyen író? A picsába is.

Töltött még egy korty rumot a bögrébe. Pórtorikói rum, a polcon találta. Pórtorikói rum, öregem, meg naplemente a hegyek fölött, meg önreflexió már a harmadik bekezdésben. Mi lesz ebből így? Már jó egy hónapja, hogy nem ivott alkoholt. Abban a realitásban, amit mostanában kezdett el festeni, nem ad teret az alkoholnak. Színek vannak benne, meg hajnali aszánák. Meg hétfőnként erdőben futás. Egyensúlyba kerülés. Egyensúlyban maradás. Ezt már több papírra is felvéste. Célt tűz. Módszeresen, türelemmel, de leginkább önelfogadással. Kezdi visszahozni az életébe mindazt, amit az utóbbi közel egy évben eldobott. Ami struktúrát és kapaszkodott
adott. Amivel a realitását keretezte.

Bármilyen realitást választhat magának. Az a kurva felelősség persze. Mennyivel egyszerűbb nem dönteni, és mennyire őrjítő döntés nélkül élni. Írni kell hát. Írnia kell hát. Még kiskorában gyakran írt. Verseket, naplókat, néhány prózát. Már valahogy akkor is próbálta kezelni a túlfolyó gondolatait. Kiskorában. Ezzel mindig kiverte a biztosítékot mindenkinél. Mi az, hogy kiskorában, kérdezték ingerülten. Hétévesen? Tizenévesen? Már csak ezért is mondta ezt mindig. Magában viccesnek találta. Meg persze marhára nem emlékezett, hogy pontosan mikor volt. Az emlékezete elég erősen tiltakozott a múlt felszínre hozása ellen. Az utóbbi egy hónapban kezdett el újra írni. Ha ingerült, ha megbántódott, ha épp sikerül emlékeznie az álmára, ha valami gondolat újra eszébe jut, ami már foglalkoztatja egy ideje. Leírta, ahogy épp megéli.

Kiitta a maradék rumot a bögréből. Égette a torkát. Jófajta barna rum volt. Nem iszom alkoholt, mert megbetegszik tőle a testem és teret enged a szorongásaimnak. Ezt néhány hete a naplójába írta. Hosszú időbe telt, mire megértette, hogy az alkohol egy elég rossz kombinációt produkál: megszünteti a kontrollt, a szorongásait viszont nem oldja. Kontroll hiányában az pedig kontrollálatlanul tör elő.

Advertisements