Álomban epigon író voltam

Én már nem iszok! Iszom. Már csak azért sem, mert múltkor is ittam. Aztán majdnem rohantam oda. Oda. Megalázkodni. Semmissé tenni, legfőbbképpen magamat, amit mondtam. Még arra is gondoltam. Persze, mert egy esküvőn ültem. Képzelheted! Visszamentem volna oda, ahonnan eljöttem azért, hogy ne menjek vissza. Hogy egyről a kettő. Kettő. Én meg visszamentem volna az egyhez. Hogy ugyanott és ugyanott tarcsunk (ts), hogy a pofámba kapjam, hogy ugyanúgy van semmi. Hogy ugyanúgy nem akar, de sem felvállalni, sem engem.

Olyan blogokra gondolok, amit nem kell mindég írni. Amit nem kell végig írni. Amit be lehet fejezni, hamarabb is, mint hogy vége lenne. Ha elfogy az egyik, írhatod a másikat. Nem kell dátum meg cím, meg minden. És büszkén mindegyik végére odaírhatnók, hogy vége. És tényleg ennyi lenne.

Vége.