Tilos az á, mi?

Tudod, én elfogadom, hogy hülye vagyok. Talán ezért is nem engem hívnak a rádióba, hanem téged. De hogy a szavak erejében a digitális képalkotók online életviteléről egy pszichológus ötvenes mondja meg, hogy merre meddig, hát kézcsók!, az ám sántít. Nem az öreglány tudását vonom én kétségbe, na de mi, hogy ilyen világban élünk, az a módi, hogy mutogatjuk magunkat. Eddig is módi volt az, néni, extrovált ezen a sárgolyón az utolsó szög is, hát hogyne lenne büszke nyomorék kis létére, amikor öt fotóból egyet lőttem jól, és arra is a zsebpénzem ment rá, nem is volt még internets, hogy tettem volna oda. De amikor most két sajtburgerért olyan gépet adnak, amivel egy nyomásra lövök hatszázat, én ne tenném fel a netre, ami már VAN, hanem nyomtassam ki kétszázba, hogy küldjem postán fényképalbumba csomagolva az esküvőmet? Nem lehet, hogy egyszerűbb felfosni a pikazára, és csak odaírni, hogy na NÉZZÉTEK! Nem azért mondom, jók ezek a magazin műsorok, csak jó volna, ha nem baszná fel mindegyik kivétel nélkül az agyamat. Persze mondhatnám most azt az alanyt is, amelyik visszalépett a jelöléstől, és akkor javasolta az ibolyát, aztán két nap múlva már inkább mégsem, és elkezdte a kérdésre, hogy ő akkor hogyis, és aminek már az első mondatának se füle, de míg megfürödtem közben és utána még a farka sem, ezeket fizetik csórikám pénzéből, és azt tetszik mondani, még ne is mutogassa magát, csókolom?