Mert minden út bringa út!

Minden út bringa út!Nem tudom, nekem nem tetszett ez a Critical Mass – Zsombi. A CM már önmagában nem izgalmas. A mindennapi terroresemények lázában égő média a távirati iroda közleményét csócsálva egyedül a számot emelte ki, nyócvanezer, újabb világszám, már meg sem hatódtak rajta, várható volt, az Index hat azaz hat fotóval szúrta ki az olvasói szemét. Az igazán érdekes témák azonban a CM mögött, CM-ben, a tömegben játszódnak. A CM megnőtt annyira, hogy óhatatlan megkezdődött a tagolódása, kiváltak belőle, elkülönültek benne csoportok. Tomket gondolatával ellentétben, nem a zsidók akarják lenyúlni a Critical Masst, hanem ekkora tömegnek lehetetlen homogénnek maradnia. Életre keltek a CM-en belül nézetek, nemek, lakhely szerinti csoportosulások, megkezdődött a Kritikus Tömeg decentralizációja. Közvetve a BKV sztrájknak és a jó időnek köszönhetően, a CM és köré szerveződő aktivisták fáradhatatlan munkája eredményeképpen kialakultak helyi csapatok, ez leginkább a vasárnapi tekerésre érkező csillagtúrázók példáján érzékelhető.

Én nem járok már, vagytok elegen, akik képviseltek – Krisi. A CM régen még buli volt, ahogy buli az első repülés, a második, a tizedik, de a rendszeresen légiutazóknak hiába ecseteled mindezt, ők már megszokták, hogy repülnek, mi már megszoktuk, hogy tekerünk. Megszoktuk, hogy ott vagyunk a Critical Masson. Már nem kell arra várni, hogy újra CM legyen, a kritikus tömeg már mi vagyunk, minden nap.

Kerékpározzon Ön is minden nap!