Csak felkapom a dinnyesisakom és bumm

D mondta, hogy valójában praktikus a gondolataimat a blogommal megosztani, Dani mondta azt is, hogy csináljunk filmet, mert nem feltétlen humán barátok ezek, meg ha az érzéseimről a barátnőmnek nyilatkoznék, szegény egész nap csak sírna. Még szerencse, hogy nincs barátnőm. Most már nótbukom van!

Részlet a Huncut felhőcske c. filmből
Részlet a Huncut felhőcske c. filmből

Non-stop filmeket nézek. Például olyanokat, amelyekről azt Est úgy ír, hogy „[n]incs is szebb annál, ha két szép, egészséges test egymásnak simul, és ha még érdekes dolgokról is tudnak okosan beszélgetni utána, akkor még sincs kihalásra ítélve az egész emberi faj!” Igen, ennél tényleg nincs szebb, de ha két csupasz féreg egymáson vergődve próbálja megfejteni egymás hazugságait, és mindezt olyan rendezői tehetséggel megáldva, hogy már a film egy durva dramaturgiai hibával startol, akkor már nem lepődsz meg azon sem, amikor a szereplők minden második mondatát tudod előre, hogy az operatőr nem képes egy normális felvételt lőni, persze mit vársz azok után, amikor a film felénél a főszereplő lány Bridget Jones-t megszégyenítő énekes-táncos perfomanszt ad – gratuláljunk a forgatókönyvírónak is. Mindig mondom, amire a Dzsoni hív el, az tutti, hogy egy mocsokszar film.

A moziból kilépve a barátnőm (nótbuk, lól) szerint elég beteg film. Igen, nekem is ezért tetszett a Huncut felhőcske. Vigyázat, dugnak benne!