Stirb doch nicht!

Véres könnyed marja bőrét,
Száraz ajkad remegve suttog,
Fülébe harapod: nagyon fáj,
Vánkosba zokogod őrült álmod.

Perc míg múlik, évekké hízik,
Kín szel, mint puha vajt a kés,
Tüdőd füstöt merít, élet után szomjaz;
Szürkét mi másnak, hogy éjjel kefél.

Törékeny csontjaid öleli a föld.
Ó te édes, gyötört testem,
Szeretlek lelkem, maradj velem,
De ne halj meg! csak pusztulj innen.

2006. június 26. Budapest