Nem tévé, nem rádió

Hangjáték két percben. Ritkán akad a kezembe olyan nyomtatott folyóirat, amelyet a címlapja alapján már ne dobnék a sarokba. Amelyik esetleg túléli az első blikket és fellapozom, általában egy-két szembeötlő szó után landol is a többi szpem közé — szépen szelektálva, papír egy helyre. A Roham tavaszi számát nyomta kezembe L, neki nem tetszett, akkor nekem úgyis fog felkiáltással. És tényleg.

A magazin fizikai érintése a Cosmopolitanhoz szokott kezeknek talán kissé durva, olykor az iskolai újságokat felidéző érzést kölcsönöz az olvasónak. Színvilága a honlapra is jellemző punkos piros—fehér—fekete. A magát agresszív fantasztikus magazinnak valló kiadvány van véleményem jeligére várja a magukban írásra, rajzolásra, egyáltalán bárminemű alkotásra késztetést érző szerzők munkáit. A Rohamban elsősorban képregények és sci-fi írások lelhetők fel, és hagyjuk meg, nem is rosszak. Noha egy-két írásban jelentkeznek a modern társadalom fekélyei (avagy mit keres a Microsoft egy szkifiben?), összességében igényes, kultúrált novellák kapnak teret. A Rohamnak blogja is van — persze —, noha kissé ritkán frissül, publikál oda a médiakurva is, akinek mindennapjait szerkesztőségünk is rendszeresen figyelemmel kíséri. A Roham honlapjáról lehúzható egy 2005-ös szám.