Csodás az élet, Kedves

Mélyben, a világosban, kapaszkodsz a semmiben, levegőt préselsz le a torkodon, jelzed felé, hogy azért te élnél, meghalnál ugyan nyomban, de élnél, szeretsz élni, még egy kicsit ugyan, előre nézel magadban, s míg remegéseddel egymást kergetitek, harapdáljátok, eszedbe jut, hogy már csak egy kicsi igen, kicsi, és annyira sem ismered magad, de nagyon. Volt egyszer mindened, úgy értem semmid, majd lett semmid, ezzel együtt tényleg mindened. Semmid tehát. Próbálod magad kivülről, belülről, mintha csak szellem test, nem érzed mindazt, amit más, ANYAG. Gombolygattad pillanatokban, mérted években, s mindez csupán játék, egy-két perc, többnek tűnt, jól látszik rajtad. Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél.

Megfojtva, könnyekben: Waltz In The 4th Dimension