Adnék egy szülői pofont, csak úgy

Az emberke szereti sajnáltatni magát. Mert olyankor félve több megértést, türelmet, szeretetet remél, közben a másik is így érez, ő is panaszkodik, és titkon gyilkos ellenségei egymásnak — mindhiába. Csak mert képtelen vagy a saját életed tetszésed szerint irányítani, mondanám, hogy féreg vagy, inkább kened másra, hárítasz, és ha a másik a geci, akkor te nem lehetsz az, és megnyugszik csöpp lelked, pillanatnyi megnyugvás, boldognak érzed magad, habár még sohasem törekedtél ezen állapot meghatározására, nem tudod elmondani, milyen boldognak lenni, mert nem is vagy az. Boldog majd akkor leszel, amikor nem a kibaszott INTERNETBE írod bele bánatod, amikor ráébredsz, hogy nem ezek a kurva karakterek azok, amik máshol egyszerűen csak ÉLET. Amikor majd nem arra törökedsz többet, amint összeragadt csipáid kinyitod, harmóniába állítsd gondolataid, hanem beledörgölöd az orrod a fűbe, és beleüvöltöd a FÖLDBE, hogy szeretlek, ribanc!