Tekernék

A kerékpárfelvonulásról, utolsó ízben. A Critical Mass célja figyelemfelkeltés volt. Nem tüntetés, mégha a média ilyen színben is állította be. Ennek eleget tett? Igen. Úgy érzem évente, vagy hogy fokozzuk a hatást, 365 naponta néhány órát kibír a kedves nem felvonuló is, amikor önhibáján kívül, ill. önhibájából kényszerűl várakozni. (A rendezvény kellő visszhangot kapott ahhoz, hogy időben megtervezhető volt egy alternatív menekülési útvonal.)

Kerékpározni nem kötelező. Senki nem akart senkit rábeszélni, kényszeríteni arra, hogy tekerjen. A felvonulás megmutatta, hogy van kicsiny fővárosunkban néhány ezer ember, aki szívesen tekerne — ha lehetne. Miért is evidens az, hogy az autó prioritást élvezzen a közlekedési feltételek biztosítása kapcsán? Aki nem akar a hegyre felkerekezni, aki nem akar három bevásárlószatyorral és kenguruval a hátán hazatekerni, az válasszon egyéb közlekedési formát. Ettől függetlenül miért kell támadni minden lehetséges fegyverrel a kerékpárosokat? Hozzátenném sietve, ez a háborús állapot csak Budapestre jellemző. Hazánk nagyobb városaiban (Szeged, Pécs, Kecskemét, Győr stb.) roppant jól megfér egymás mellett kerékpáros és kevésbé az. Persze a Critical Mass is csak egy jó ürügy volt arra, hogy egymásnak neki essünk, élesen és átgondolatlanul véleményt nyilvánítsunk, vagy a kor közkedvelt szavával élve, egymást fikázzuk. Ehhez igen jól értünk.

Záró akkordként pedig egy cikkely a Népszabadság Online hasábjáról. Tekerj annyit, amennyi jól esik!