nyuhuhuu

Posts Tagged ‘zene’

To Be Continued

In Napló bejegyzések on 2011.02.07. at 12.16

Didrapest: Reconnecting

A napokban került ismét a kezem ügyébe a Reconnecting korong, amelyre még a Psynation ajánlói közt bukkantam. Az album egy gondosan válogatott 2010-es trance szett, amit az izraeli illetőségű Hanan Ben Armon aka Didrapest kevert össze, így a túlságosan goás felvételek is kellően full-on hangzást kaptak. Ez pedig egyáltalán nem baj, amíg a végeredmény egy zseniális trip az elejétől a végéig. A válogatás két szempontból is érdekes. Egyrészt a Reconnectingre Didrapest saját kedvenceit sorakoztatta fel, másfelől – és ennek folyományaként – helyett kapott rajta Yahel Intelligent Life-ja (a japán szetten lettem emberré) és egy eleddig számomra ismeretlen formáció, Talamasca Vs. Eskimo To Be Continued remixe, ami annyira kurvajó, hogy már csak emiatt a track miatt is érdemes volt tollatt ragadni. Tavasz, goa.

Praise Jah

In Napló bejegyzések on 2010.10.09. at 14.25

Mistabishi nem éppen dubstep DJ hírében áll. A Youtube-ra felpakolt hanganyagot az okostónik ennek megfelelően darabokra is szedték, mindez ellenére a Dropon kiadott Wipe Your Tears az egyik legjobb dubstep produkció közel s távol. (Amúgy valóban rettenetesen kilóg a liquid funk–dárenbez trackek sorából). A Wipe Your Tears erőteljes bass line-jára felültetett, refrénszerűen felhangzó „rastafarian alcoholic” sötét, kissé psy vokálja olyan hatást kölcsönöz az egésznek, ami hihetetlen erővel ragadja magával az embert, lehetetlen nem ugrálni rá.

Get it up and wipe your tears
You’ve been with me for years
And we be strifing, jabby
Wash away your fears

A trackre nem mellesleg Spratz Rubberdub szettjében találtam rá. A mixtape csapásvonalát a house–dubstep mesgyén találjuk, de belekerültek reggae dub dallamok és rave-es felütések is bőven. Kávé után, délutáni sziesztához, kizárólag fülessel.

Fi real!

In Napló bejegyzések on 2010.10.02. at 12.16

2005-ben adta ki a Virgin a Jungle Drum & Bass Anthemshez címzett duplakorongos válogatásalbumot. Az előzetes várakozásokkal szemben a szett hangzatos címkéje közel sem hozza a fostalicska enpluszegyedik dárenbez trackeket. Micky Finn és Nicky Blackmarket gondosan válogatta meg az alapanyagokat, amelyeket a teljesség igényével egybe is gyúrtak, és ezzel csavartak még egyet az amúgy is lüktető szetten, hogy végeredményben egy zseniális, raggával átítattot masszív jungle produkciót kapj. Kultúrházak elengedhetetlen péntek esti kelléke, de munkához is hibátlan.

Nettárból kölcsönözhető. Radadamnál hallgass bele.

hangposta #minekvan

In Napló bejegyzések on 2010.09.06. at 15.59

csakszolok hogya szombati tetovel mega tegnapi kolorsztarral feszes lajnap indult. kedden toldiban dapsztep szerdan fokatelepmeg zubojmeg rewind csutortokon zsagar penteken ajri maffia aztan hatalmasugralas szombaton kicsilag utanameg egybol csigahegy gyavaknakmeg normafa. ugyh mavan pihi egyedul melegitsbe.

mangósbakardia hűtőben,

In Napló bejegyzések on 2009.09.10. at 16.39

Jó is már, hogy végre bezár a Kertem, amúgy sem jártam oda, tele van a tél hideggel meg koncerttel azmegcsak öregekkel. Tehát hogy akkor ezekre kell menni:

Csá.

tolunkakor egynetriszt mi,

In Napló bejegyzések on 2008.08.14. at 16.50

Dugni, sírni, szeretni és ölelni,
ugrani, becsukni, táncolni és esküdni,
félni és bújni, sietve csókolni,
hallgatni, érezni, hallgatva meghalni.

A 2046 c. hanglemez borítója

Turn it up, fire it up

In Napló bejegyzések on 2008.05.02. at 06.48

Ha még hallottál silány hitet, öregem, akkor csapd fel a YouTube-ot és nézd meg hogy rappel Busta Rhymes lassított felvételen (v.ö. élőben vagy magnóról), mindezt megfűszerezve a Linkin Park utolérhetetlen tehetségtelenségével. Én már akkor is csodálkoztam, amikor Jay-Z adta a hangját egy teljes albumhoz (Collision Course), de ez a mostani felvétel mindenen túltesz. Meghallgattam kétszer is, de ugyanolyan trágya, mint előtte. Rap shit.

Michelliechelle: Isn't It Clear...

Fotó: Michelliechelle

Dance will never die

In Napló bejegyzések on 2008.03.24. at 07.55

A reggae új hullámát meglovagoló előadók vagy az elektronikus hangzással feldúsított irányt követik, vagy a dancehallt próbálják meg Jamaikán kivülieknek úgy feljátszani, hogy azokat csak DJ Bosinak van mersze pörgetni a Trafóban. Elephant Man korábbi albumai táncolhatatlan dancehall válogatások, így külön meglepetésként érte szerkesztőségünket a napokban befutott Let’s Get Physical, amire már – gyanúsan – a postás is rázta a seggét az ajtóban (Wave Ya Rag).

Let's Get Physical album borítójaA 2007-ben kiadott immáron Bad Boy Records produkció nem ragaszkodik keservesen a reggae-s kötelékekhez, nyit az r’n'b (Throw Your Hands Up), hip-hop (Gangster World, Five-O), meg úgy egészében a mainstream vonal felé, így kerülhetett a korongra az I Will Survive riddimre kevert Willie Bounce is. A Let’s Get Physical mind a tizenhárom felvétele sláger, s ezt alátámasztja a közel tucat vendégelőadó is: Rihanna, Rheka, Mya, Shaggy, Busta Rhymes, P. Diddy, Bounty Killa, Wyclef. És a többiek. A teljes LP tökéletesen táncolható, kiváló iskolapéldája annak, hogy miként lehet és kell egy alapvetően szűk réteget megszólító anyagot olyan formába tálalni, hogy lemossa a három hete uralkodó Daddy Yankee-t az iPodomról, de egyáltalán, hogy nyugodtan lehemessen bármelyik kereskedelmi rádióban vagy felkapottabb klubban. A korong április 8-án jelenik meg Európában. I shake ma thing.

Mis Yah Dub

In Napló bejegyzések on 2008.03.11. at 11.46

Egyszerűen nem bírtunk elmenni szótlanul azon puszta tény mellett, hogy egykoron milyen borzalmasan jó podkasztokkal halmoztuk el botfülű hallgatóságunk, így jobb híján bemutatnók vadonatúj összeállításunk. Benne: reggae dub, persze, kizárólag a tavaszra való tekintettel. Keféljen erre, ha nem szégyenlős! Loopban az igazi.

  1. Groundation: Grounding Dub
  2. Ashley: Kingdom (Dub Version)
  3. NgoMau: Too Late feat. Lariol
  4. Jan Delay: Flashgott Dub Feat. Xavier Naidoo & Dennis Dubplate
  5. Rappa Robert: Paradise (Dub)
  6. Alionsonny: Travelling Lion
  7. Notty-D: Follow me Dub
  8. Unknown: My Statement Dub

A szett pikantériája, hogy pontosan ezen a napon egy éve raktuk össze, így egyúttal boldog születésnapot kívánunk neki!

Tölteném, mert más hogy nem megy!

az életem egy morzsa menü

In Napló bejegyzések on 2007.07.07. at 15.40

Björk Voltája annyira elektronikus és minimál lett, hogy az Innocense-nél azt hittem már Justin Timberlake album szól, de meg kell hagyni, lehet hogy populáris csak és azért, de a Wanderlust zsír.

XMMS zenelejátszó a deszktopomon

Az Epihpany fejlesztői tényleg annyira szerények, hogy a default könyvjelzőknél az anyámkínja free projektek közé már csak a sajátjuk nem fért be? Mindazonáltal a legjobb web browser, ever, én mondom. Már csak meg kéne szoknom és megoldást találni mindazon hiányzó funkciókra, amiket Firefoxban használtam, haha.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.