Az igazi nő után Ildikó gruppen. Ú de finom!
Posts Tagged ‘video’
Hát majd masztiznak rá otthon
In Napló bejegyzések on 2006.06.16. at 10.26Van hogy az ember inkább csak hallgatja a másikat, talán szólna ő is, de jobb, ha csak hallgatja. Noha technikai akadályba nem ütközik, mégsem tartanám jó ötletnek Anita teljes blogját ide beollózni, így csak idézek tőle, gondolatokat. (Arra hosszas fejtörést követően sem sikerült rájönnöm, a mondatvégi pontot miért J betűvel jelöli, de fenntartom az eshetőséget, hogy buziw0k.)
Ma egész nap sms-eztünk a Kicsimmel, nagyon jó valakihez tartozni, valakivel megosztani a napi gondokat, örömöt, bánatotJ Holnap reggel találkozunk és végre kettesben töltünk egy napot, nem csak pár órát. Azt hiszem, menni fog nekünkJ Egy élet is kevés belőleJ Holnap reggel megyek a kozmetikushoz, majd megyek érte, mert a motort viszi a Honda szalonba, valami nem stimmel rajta állítólag. Aztán miénk a nap!!! De váromJ [...] Kicsit magam alatt vagyok, mert megbántottam egy emberkét, akivel itt alakulgatott valami… A reglapomról vett tudomást erről… (nem Ő az első, de Őt sajnálom a legjobban…). Igazán nem akartam senkit hülyíteni, így volt korrekt szerintem, de igyekszem Nekik valahogy párt találni, hiszen jófej srácok nagyon! [...] Kicsikém meccset néz, kicsit elegem van a fociból, de az előbb beszéltünk egy negyed órát, így megbocsáltok nekiJ
Nenton vazé, de hányingerem van. Ezt a Pistánál találtam: az_igazi_no.wmv
Kölykök
In Napló bejegyzések on 2006.06.12. at 22.06Bosszúsan húzod össze, ráncolod is, gyöngyös a homlokod, mérgesen lépkedsz, egymás után gyorsan szeded, menedék után kutatsz, könyved is fejed fölé emeled, elbújsz előle, te itt sem vagy, más van itt inkább, helyetted, s míg a természet tűri, mit tűri, éri ahol ÉRI, kövér karját odanyújtja, élvezi, hogy ÉL, te csak futkosol, kis hangya, pedig nem más ez, eső mindez.
Nézd meg, mit csinálnak a négerek: Dub Incorporation „Dans le tour”
Rocks your blocks or sucks ass?
In Napló bejegyzések on 2006.06.05. at 10.55React! A franciák mindig szeretnek a csóri nép orra alá borsot törni, Japán mellett kíméletlenül diktálják a divatot. Ha éppen nem, akkor pedig előállnak olyannal, amiről akaratlan is beszél a pór. Ha pedig éppen kifogynak a divat ötletekből, megmutatják, miként lehet feldobni azt némi pornóval. A Shaï divatcég honlapján miután tudattuk, hogy nagykorúak és szexre éhesek vagyunk, rögvest szexuális identitásunk felől érdeklődnek, avagy a férfi-férfi, nő-férfi, netán nő-nő kollekciót szeretnénk megtekinteni. Eleinte kétkedve fogadtam, hogy miért kell túl reagálni néhány puritán csókjelentetet, de amikor a csaj elkezdte szopni a srácot, meggyőztek.
A katalógusok egy-egy Flash video formájában tekinthetők meg. Mindhárom mozi egy, a korábban kiválasztott párnak megfelelő intim együtléttet örökít meg. A szeretkezések alkalmával ruhában startol a pár, majd a hangulat fokozásával igyekeznek ezektől megszabadulni — a nyálát csöpögtető fogyasztó pedig mindeközben zöld pöttyökre kattinthat, ahol a bővebb információkhoz juthat az adott ruhadarabról. A készítők gondosan ügyeltek arra, hogy egy termék bogarászása közben a látogató véletlenül se maradjon le a legapróbb hancúr részletekről sem, így ha sikerült eltalálnunk a zöldpontokat (szex mellé játék is, hogy mikre nem gondolnak!), a filmkatalógus lejátszása a böngészés idejére megáll.
A mozik alatt a tökéletes multimédiás élvezetet Ben & Louise hihetetlen jó „No Reason To Be Shaï” c. száma nyújtja, amelynek trip-hop, hip-hop és nu jazz verziója letölthető. (De hogy a dzsezz miért pont a buzik alatt van?) És hogy a hanghatás tökéletes legyen, néha betekintést engednek a kulisszák mögé, sejtelmesen egy-két nyögdécselést is áthúznak a függönyön a lányok élvezetéből. (Szerkesztőségünk a fiú-fiú katalógus átnyálazásától eltekintett, így erről többet nem tudunk nyilatkozni, habár a másik két prospektusból kihagyottnak érzett anális közjáték hiányának ingere ott biztos kielégítésre talált volna.)
Kedves a szerkesztőktől, hogy gondoltak az ifjabb nemzedékre is, így tanító célzattal a nő-férfi pár óvszerben szeretkezik, és kedves tőlük továbbá, hogy a végén a fiú nem a lány arcára, csak a hasára élvez, így egy kerek egész pornó videoklippet sikerült házasítaniuk az online divatkatalógus fogalmával. Kezdtük meztelen cicis Fa tusfürdővel, és most itt tartunk. Durvul a piac.
A mozik lejátszásához Flash 8 kell, aki pedig nem bír magával, lehúzhatja a gépére (Quicktime MOV), az iPodjára, de RealPlayer 3GP mobilverzió is készült.
Örül a szív
In Napló bejegyzések on 2006.05.21. at 14.19Immáron sokadik alkalommal kerül megrendezésre a Future shorts rövidfilm-fesztivál, ahol ezúttal tizenegy európai kisfilmet vetítenek. Ma és 23-án 21.00-től elcsípthető egy-egy vetítés a Szimplában, 24-én pedig fél hétkor a Toldiban adják utoljára a szettet. A film labelhez kapcsolódóan a nemzetközi oldalon többek között a Radiohead: Creep c. számához készült Flash videoklip is megtekinthető. Trendribancoknak van MySpace akk és podkaszt is.

Keith Thornton nemrég megjelent Collabs Tape dupla albumának első korongja lehúzható a FreeMotionHipHop.com-ról.
keresem 40 eves megerto tarsam
In Napló bejegyzések on 2005.11.17. at 21.03Te is mindig pisilsz fürdés előtt?
Viki: hmm… hazafelé jövet azon gondolkoztam, hogy ha vki meghal, akkor az nem láthatja a testét, mármint ugye a lelke, mert akkor eléggé letörten “szállna a mennybe” egy vonat gázolta ember, és az akkor kb örökre ilyen lelkinyomorék maradna, nem?
Mert ővék a mennyek országa.
P álma. Jelmezt kerestem magamnak, és abban segítettél. Emeletes házban laktál, és kinéztem az ablakon, és gyönyörű volt a látvány: a naplemente visszatükröződött egy üvegépület ablakain, és lilásra festette. Nekem nagyon tetszett, és mondtam, h[ogy] ha lenne nálam gép, lefényképezném. Erre azt mondtad, h[ogy] hülyeség. Megkérdeztem, miért hülyeség minden, amit én gondolok és érzek. Miért nem tetszik az neked soha? Nem válaszoltál.
Analízis. Szeretted volna, ha tudsz menni a bálra. Az emeletes ház visszatérő motívum, feltehetően egy korábbi kellemes élményhez kapcsolható. Abban, hogy mindenre azt mondom, hülyeség, félelmed testesül meg, hogy nem vagy jó számomra, és vágysz rá, hogy meg tudj nekem felelni.
Teresa Christiansen: your shirt is gnarly
Ilyen is van: huhhuv_42cea245a8d7c.mpg
six ways to sunday
In Napló bejegyzések on 2005.11.15. at 00.16Alapvetően az a minőségbeni különbség, hogy a Studenttől felhívnak munka után néhány nappal, hogy sikerült-e elvégeznem, hogy tetszett, vállalnék-e legközelebb hasonlót. A Minddiáknak pedig amikor írtam levelet, hogy weblapjukon nem írták-e el az 1780 Ft-os órabért, akkor válaszlevében tájékoztattak, hogy fáradjak be a központjukba, ott majd felvilágosítást kaphatok bármiről. Engem legfőbbképpen az érdekelne, anyátok ilyenkor mit szól? Ráadásul persze, hogy elírták.
[23:12] <@NeFerTiTy> (gabor) Magyar irodalom: Milyen állat volt Csí, Fekete István hőse?
[23:12] <@NeFerTiTy> Segítség: @@@@@@
[23:12] <+cirmi> golya
[23:12] <+cirmi> kutya
[23:12] <+fec> macska
Uramisten, baszdmeg. De mióta H-vel láttuk, milyen könyveket kínálnak a gyermekeknek mostanság, igazából ezen már meg sem lepődöm.
Nem tudtam, mit keresel giggles néven, de Shamaltnál megtaláltam. Én musorvezeto.wmv néven ismertem. Régiszar, ráadásul tényleg igen fos, de ha neked ez kell, vigyed: giggles.wmv (~6MB)
necsajoz de
In Napló bejegyzések on 2005.11.05. at 19.18Persze már egy hete cukor nélkül iszom a kávét, tegnapelőtt viszont lelkiismeretfurdalás nélkül ettem meg több mint fél bödön barnacukrot. 59 kiló vagyok.
Viccesek az emberek, mennyit képesek egy-egy szón lovagolni. Kiemelnek a hasábból egy nekik ellenszenves kifejezést, csűrik-csavarják, és büszkén érvelnek egy amúgy talán életképes gondolat mellett, csupán azt nem veszik észre, hogy annak már semmi köze az eredeti mondandóhoz.
Ennél lejebb már nincs: recseges01.wav
Munkahelyi baleset: Ughhh.mpeg
Ez annyira nem jó: serules.jpg
Ma két különösen remek
.
Warning: E-mail viruses detected
In Napló bejegyzések on 2005.11.01. at 00.40Mean machine (Gépállat) nem rossz, és a Kids (Kölykök) is elég jó alkotás. Jut eszembe, előnyt nem lehet kiaknázni. Egy lehetőséget annál inkább, egy előny az már egy adottság, egy helyesen felhasznált lehetőség. De csókoltatom a Radio Café kedves hírolvasóit is, bazmeg ennyi beszédhibás, őző picsát egy helyen, aki egy mondatot nem bír felolvasni anélkül, hogy kétszer ne futna neki. Én sem tudok, de engem nem is ezért fizetnek.
A hajbalzsam pedig klassz. El tudtam képzelni, hogy létezik ilyen, de valahogy korábban még sohasem találkoztam vele. Pedig tényleg kurvajó. Sokkal selymesebb lesz a hajad, és uszoda után sem marad benne a klór, hanem olyan, mintha frissen mostad volna.
Felülés és hasizom, ha kerested.
- Doktor Úr, mostanában másnak hiszem az embereket, mint amik valójában!
- Értem hölgyem, de most már megkaphatnánk a két sört, és a pizzát, amit 1 órája rendeltünk?
Holnap Halottak napja. Szarok bele. Nyílván ez annak tudható be, hogy primitív és erkölcstelen vagyok. A temetés egy hagyomány, persze már régóta ez is csak egy jó üzleti fogás, hogy megvedd anyád is kétszer. Feltehetően istennemfélő nézeteim nagyban meghatározzák, hogy nem hiszek semmilyen túlvilági életben, lélekvándorlásban, magát a temetőlátogatást pedig csacsiságnak tartom. Ha valaki jelent számodra bármit is, neki attól nem lesz jobb, hogy gazokat hánysz a sírjára. Benned élnek elhunyt hozzátartozóid. Jobb esetben.
Töklámpás: PumpkinPatch.jpg
Hippi küldi: phantom_land.mp3
Ugrás: Ughhh.mpeg
nincs talalat
In Napló bejegyzések on 2005.10.30. at 20.52Dzsonnival múltkor megtárgyaltuk, el kéne játszani, hogy a drogériában megkérdezzük kedvesen a kisegítő lánykát, ne haragudj, de csak S-es méretben árultok óvszert?
Avagy nekrolog a Vilag Legrettenetesebb Golyosdezodorjarol/nak/miatt.: Basszus, kinyitottam a furdoszobaszekrenyt, es ott vigyorgott ram Vilma, a rettenetes golyosdezodor (ez amolyan figura etimologica). Vilma arrol ismerszik, meg, hogy egyreszt rettenetes, masreszt van vagy nyolc eves, harmadreszt pedig uldoz engem. Egyelore szerencsere nem tamadott meg.
A tipikus esete, amikor valaki nagyon okos akar lenni, csak éppen mégsem az. Hát igen, akárhogy is nézzük, ez kőkemény égés. T.i. amire kedves írónőnk gondolt az egy mezei megszemélyesítés (Vilma személyében), csak az nem olyan hangzatos persze, mint a sokat sejtető figura etimologica, ami pedig szótő ismétlés valójában (pl. halálnak halálával halsz).
Láttam a Donnie Darkót, a Négy szobát, és kisvártatva a Kölykök kerül terítékre. Az első kettő nem rossz, utóbbi pedig hamarosan elválik, habár Ricsitől jó ajánló levelet kapott.
Ha a Narancs, Tetves és Dugót kerested, nesze: ekkora bendobe mijafasznak? Ha [a] székredesést, íme: h1h1. Egyéb óhaj, sóhaj? Illetve további két video, amelyeket úgy emlékszem nem linkeltem, pedig: ALLAT.wmv (~4MB), FergusonandFriends.wmv (~8MB).
Ketten rakják, Hősökön: 1127611899-assOBSESSED3.screens.1.jpg


