Reggeli rádiószemle. Jóreggeltkivánok, ez a zemeregykosútrádió, a pontos idő – hat óra.

– Hazaérkeztek az ott rekedt magyarok.
– Csókolom néni, most hazaérkeztek vagy ott rekedtek? Ha három mondatnyi tartalmat teccik egy szalagcímbe gyömöszölni, az nem lesz ütös, hanem értelmetlen csupán.
– Az RMDSZ túlnyerte magát.
– Csókolom néni, értem én, hogy a nyelv változó, de csókolom, ne a néni változtassa már. De most látom, nem is a néni ilyen szellemes (még csak az sem), hanem az egész INTERNET, ha már valami tőkéslaci nem tud magyarul, akkor már senki sem, mi.
– Egyelőre nem tudják, hány turista nem tudott elutazni.
– Biztos, hogy ők csak egyelőre nem tudják, vagy netán azt nem tudják, hogy egyelőre hány turista nem tudott elutazni, néni kérem? Értem én, hogy kötetlen szórend meg minden.
– A nyomozás vezetője azonban nem mondta meg, mekkora összegről van szó.
– (nyelvöltve) Nem mondom meg, be-be-bee!

Már reggel hatkor ez a szavakereje, baszki, még szerencse, hogy a déli krónikát nem hallom, gondold el, addigra már négy órányi gyűlik össze.

Emeregysporthírek.

külföldi sportolólány

Of course we are happy, since we won in Hungary.

tükörfordításban a tolmácstól, pedig

Természetesen boldogok vagyunk. Magyarországon mindig jó nyerni.

De nem is ezt akartam írni hanem képzeld egyszer csak csörög mondom akkor lenyomom de csörög újra nyomom megint hogy aztán harmadjára is de hogy újra nyomtam már egyúttal némára is tettem és míg hazaértem addig csak négyszer újra biztosan nagyon fontos gondoltam ide is írom szép színessel a kurva anyád hogy nem érted meg elsőre de legyen jó napod inkább halló erről a számról na mi van baszki aludtál nem írom ide a barátom nevét mármint hogy a Gergő volt az meg azt is hogy mennyire anyád tudsz jönni félórával korábban edzésre már előbb úgy is csendben magamból kiírtam de hát ilyet még a tudodki sem.

Tudod, én elfogadom, hogy hülye vagyok. Talán ezért is nem engem hívnak a rádióba, hanem téged. De hogy a szavak erejében a digitális képalkotók online életviteléről egy pszichológus ötvenes mondja meg, hogy merre meddig, hát kézcsók!, az ám sántít. Nem az öreglány tudását vonom én kétségbe, na de mi, hogy ilyen világban élünk, az a módi, hogy mutogatjuk magunkat. Eddig is módi volt az, néni, extrovált ezen a sárgolyón az utolsó szög is, hát hogyne lenne büszke nyomorék kis létére, amikor öt fotóból egyet lőttem jól, és arra is a zsebpénzem ment rá, nem is volt még internets, hogy tettem volna oda. De amikor most két sajtburgerért olyan gépet adnak, amivel egy nyomásra lövök hatszázat, én ne tenném fel a netre, ami már VAN, hanem nyomtassam ki kétszázba, hogy küldjem postán fényképalbumba csomagolva az esküvőmet? Nem lehet, hogy egyszerűbb felfosni a pikazára, és csak odaírni, hogy na NÉZZÉTEK! Nem azért mondom, jók ezek a magazin műsorok, csak jó volna, ha nem baszná fel mindegyik kivétel nélkül az agyamat. Persze mondhatnám most azt az alanyt is, amelyik visszalépett a jelöléstől, és akkor javasolta az ibolyát, aztán két nap múlva már inkább mégsem, és elkezdte a kérdésre, hogy ő akkor hogyis, és aminek már az első mondatának se füle, de míg megfürödtem közben és utána még a farka sem, ezeket fizetik csórikám pénzéből, és azt tetszik mondani, még ne is mutogassa magát, csókolom?

Rádiószemle. Asszongya a riporter a szakértő alanyának suttogva fülibe, és maga szerint az arab államok mennyire tisztességesen jutottak hozzá a befektetés alapjául szolgáló összegekhez? Hát hogy lehet ennyire hülyét kérdezni, anyám! A szavak ereje, mi? Jónapot, betelefonáló vagyok a vonalban, már csak azt kérdezném szerényen, és a riporter úr hogy jutott ekkora üres térhez ott a fejibe, mi?

MR1 Kossuth rádió, 2008.09.09., nyolc előtt némivel.