nyuhuhuu

Posts Tagged ‘design’

Tanulj, tinó, ökör lesz belőled!

In Uncategorized on 2006.06.05. at 15.46

Vajon tényleg olyan nehéz lett volna, teszed fel magadban a jámbor kérdést, jogosan és jogtalanul. Kicsit átpofozták az Estet, aminek örülsz, mert jobban használható. Gondolod te. Gondolta így a megrendelő is vélhetően, szegény pára. Gondoltam én is, amíg egy korábban felvett könyvjelzőmre rá nem kattintottam, majd színpompás külcsín mellett tájékoztatást kaptam, hogy 404-es hiba – a kért oldal nem található. Így is van kérem tisztelettel, csak előre! Aki nem ért hozzá, legyint szomorúan, biztos nem lehetett megcsinálni. Én is legyintenék, ha tudnám, hogy mintegy félórás feladat annak az implementálása, hogy a korábbi webcímek is működjenek az új rendszer alatt. Úgy látszik ezt egyedül a kivitelező nem tudta. Pedig nézd csak, ezt még te is megtudnád csinálni.

Régen a következőképpen festett egy konkrét filmhez tartozó, jobb helyeken nem véletlenül permanens linknek nevezett URL: http://est.hu/rovat/mozi/film.cfm?d_id_film=4396. Majd a fejlesztők jöttek, és ilyet csináltak belőle: http://est.hu/film.php?filmid=4396. Tehát szükség van egy olyan megfeleltetésre, leképezésre, majdnem azt mondtam, hogy függvényre, ami a bemenő régi adatból a fennebb vázolt sémára illeszthető kimenetet ad. A transzformáció ergo ellenőrzi, hogy filmről van-e szó (szerepel-e benne a film.cfm karakterlánc, ugyanígy végig járható a többi rovatra), majd lecsípi a webcím végén található numerikus értéket, ami az adott objektum azonosítója (micsoda szavak!), és hozzáfűzi a /film.php?filmid= URL sablonhoz. És ezt hozzávetőlegesen ennyi időbe is telik megcsinálni, mintahogy elmondtam.

Rocks your blocks or sucks ass?

In Napló bejegyzések on 2006.06.05. at 10.55

React! A franciák mindig szeretnek a csóri nép orra alá borsot törni, Japán mellett kíméletlenül diktálják a divatot. Ha éppen nem, akkor pedig előállnak olyannal, amiről akaratlan is beszél a pór. Ha pedig éppen kifogynak a divat ötletekből, megmutatják, miként lehet feldobni azt némi pornóval. A Shaï divatcég honlapján miután tudattuk, hogy nagykorúak és szexre éhesek vagyunk, rögvest szexuális identitásunk felől érdeklődnek, avagy a férfi-férfi, nő-férfi, netán nő-nő kollekciót szeretnénk megtekinteni. Eleinte kétkedve fogadtam, hogy miért kell túl reagálni néhány puritán csókjelentetet, de amikor a csaj elkezdte szopni a srácot, meggyőztek.

A katalógusok egy-egy Flash video formájában tekinthetők meg. Mindhárom mozi egy, a korábban kiválasztott párnak megfelelő intim együtléttet örökít meg. A szeretkezések alkalmával ruhában startol a pár, majd a hangulat fokozásával igyekeznek ezektől megszabadulni — a nyálát csöpögtető fogyasztó pedig mindeközben zöld pöttyökre kattinthat, ahol a bővebb információkhoz juthat az adott ruhadarabról. A készítők gondosan ügyeltek arra, hogy egy termék bogarászása közben a látogató véletlenül se maradjon le a legapróbb hancúr részletekről sem, így ha sikerült eltalálnunk a zöldpontokat (szex mellé játék is, hogy mikre nem gondolnak!), a filmkatalógus lejátszása a böngészés idejére megáll.

Miss Cleo a Shaï divatcég férfi-nő katalógusából

A mozik alatt a tökéletes multimédiás élvezetet Ben & Louise hihetetlen jó „No Reason To Be Shaï” c. száma nyújtja, amelynek trip-hop, hip-hop és nu jazz verziója letölthető. (De hogy a dzsezz miért pont a buzik alatt van?) És hogy a hanghatás tökéletes legyen, néha betekintést engednek a kulisszák mögé, sejtelmesen egy-két nyögdécselést is áthúznak a függönyön a lányok élvezetéből. (Szerkesztőségünk a fiú-fiú katalógus átnyálazásától eltekintett, így erről többet nem tudunk nyilatkozni, habár a másik két prospektusból kihagyottnak érzett anális közjáték hiányának ingere ott biztos kielégítésre talált volna.)

Részlet a Shaï divatcég férfi-nő katalógusából

Kedves a szerkesztőktől, hogy gondoltak az ifjabb nemzedékre is, így tanító célzattal a nő-férfi pár óvszerben szeretkezik, és kedves tőlük továbbá, hogy a végén a fiú nem a lány arcára, csak a hasára élvez, így egy kerek egész pornó videoklippet sikerült házasítaniuk az online divatkatalógus fogalmával. Kezdtük meztelen cicis Fa tusfürdővel, és most itt tartunk. Durvul a piac.

A mozik lejátszásához Flash 8 kell, aki pedig nem bír magával, lehúzhatja a gépére (Quicktime MOV), az iPodjára, de RealPlayer 3GP mobilverzió is készült.

Madzsenta pekmen, redizájnd

In Uncategorized on 2006.05.29. at 16.45

Ahogy már pontosan tudod, megújult az Est magazin online füzete. Színesebb, szagosabb, amolyan new wave webkettőbb. Letisztult felületet kapott a magazin, előtérbe húzták a főbb rovatokat, a rovatkeresőt és egy halom reklámot, amit öröm volt egycsapásra kikapcsolni az AdBlock-ban. Amit a felhasználó lát, érez, hogy minden egyszerűbb, gyorsabb, mindez köszönhetően a korszerű (minden relatív) HTML szerkesztési megoldásoknak (tableless, babám!), a kereső ajaxos megbolondításának és talán optimalizáltabb adatbázis lekérdezéseknek, amelyeket olykor a gyanútlan nagyérdeművel is megosztanak a jószándékú kóderek.

Az Est.hu webkettes köntösben

Szerkesztőségünket személyes szálak is kötik az újracsomagolt Esthez, anno gimnazista korunkban mi is megkűzdöttünk a komplex keresőmezők elegáns és működő adatbázis leképezésével — akarom mondani, mi igen, legalábbis tudattam vele, hogy én ma este szeretnék moziba menni, és a második találati oldalon már a délutáni műsort böngésztem nagy hévvel. Ott rontott az Est, hogy lemaradt a címből a beta.

Akadálymentes honlap? Ugyan, kérem!

In Uncategorized on 2006.03.22. at 14.20

Másfél millió forint. Hát abból már be lehet rúgni. De úgy rendesen. Vélhetőleg így gondolta ezt az a programozó is, aki kontármunkáért felvette az említett összeget. És leginkább persze az csípi a csőrőmet, hogy ő most iszik, én meg melózom. Látássérültek is használhatják az MTV honlapját címmel kerítettek nagy feneket az esetnek, t.i. »megkezdte működését a Magyar Televízió (MTV) honlapjának akadálymentes változata – jelentette be Rudi Zoltán, az MTV elnöke«. Értem. Az akadálymentesség igen nagy visszhangot kap mostanában; egyfelől a web kinőtte gyermekbetegségeit, a fókusz a haladóbb témákra terelődött, másfelől egyre több ajánlás, irányelv fogalmazza meg az akadálymentességi szempontokat a fogyatékkal élők támogatására. A szörnyű az egészben az, hogy dacára temérdek kiváló cikknek, autentikus konferencia előadásnak, magukat szakértőnek érző webfejlesztők kollegák ezekre mit sem hányva, bezsebelnek rengeteg közpénzt, és az hagyján, hogy egy szarért, de a megcélzott közönség számára egy ugyanolyan, akadályokkal teli weblap az eredmény. Az MTV pedig most biztos boldog, megtették a tőlük telhetőt, a vakok pedig ugyanúgy nem „látnak” semmit sem az oldalból. És persze az akadálymentes verzió külön címen érhető el. Ne gettósítsuk a vakokat. Ők miért más tartalmat kapnak, mint a látók? A megoldás nyitja nem abban rejlik, hogy szűkített, filterezett tartalmat nyújtasz a vakoknak, hanem szemantikus kialakítással a megfelelő jelentésű HTML elemeket társítod az érintett tartalmakhoz, a megjelenést pedig szépen leválasztod, kiemeled stíluslap szintjére. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az MTV főoldaláról kiindulva nekem nem sikerült elérnem az akadálymentes verziót. Így kell ezt csinálni, kérem. Csak határozottan.

Vonat indul Siófok felé a 8-as vágányról

In Napló bejegyzések on 2006.03.19. at 13.16

Azt sohasem értettem, az, hogy két színész szar hol házasodik össze, mitől hír. Vagy legalábbis mit keres a híradóban. Ne felejtsd, hogy március 24-én igazi elektronikus zenei kavalkád várható az A38-on, fellép az A Guy Called Gerald, Coyote, Naga és Popbitch. Holnap pedig harmincipszilon!

B-val a múltkor beszélgettünk a közeljővőben tervezett fejlesztésekről Budapesten. Várhatóan szegény West Balkán megint költözik, mert az illetékes vezetőség sétányt tervez a helyére. Csak fél füllel hallottam korábban az Eastend Plaza terveiről (DOC) is, ami az Ügetőpálya helyén foglal majd helyet, és mintegy kétszer akkora alapterületű lesz mint a Westend. Viszonylag keveset hallani az Öbölről is, aminek azonban hozzávetőleges ütemezése és fejlesztési tervei már publikusak. A Lágymányosi híd alatt fekvő Duna-öböl beépítéséről, felpezsdítéséről van szó. Elsősorban szórakoztató- és mulatóhelyek, sportpályák, élményparkok, hotelek stb. telepítése várható. Az átadást tudtommal két ütemben tervezik, nyárig kell elkészülniük a Dunához közelebbi keskeny partsávval, a túlsópartot pedig ősszel teheti magáévá a város és az idegenforgalom. Érdemes vetni egy-egy pillantást a képes koncepció tervekre is, nekem volt szerencsém ezek közül néhányat igen nagy felbontásban is látni, és a tervezett sziklát formáló szállodák — kedvenc szavajárásommal élve — gecijók. Amúgy megtekinthető egy kisfilm is, elég jól körvonalazza, mi várható. A következő lépést már a BKV-nek kell majd megtennie; buszjáratokat indítani arra fele, mert jelenleg igen körülményes megközelíteni az ojjektumot.

Koncepció terv Észak-Csepelről

Egy másik igen érdekes fejlesztés a Budapest, Csepel-Észak szigetcsúcs beépítése c. városfejlesztési ötletpályázat, amelyről azonban egyelőre csak mockupokat találtam, hogy melyik pályázó terveit fogadták el, nem igazán derült ki számomra. Azt pedig kétlem, hogy a mind a kilenc díjnyertes pályamű megvalósításra kerül. A nekem legjobban tetsző tervet a Gyüre Építésziroda Kft. nyújtotta be. Noha sok kézzel fogható információt nem tüntettek fel a webes pályázati leírásukban, a képekből kinyerhető infók alapján talán ez a legkevésbé a valóságtól elrugaszkodó, a város számára legkönyebben adoptálható verzió. A városi park ötlete nekem nagyon tetszik, továbbá a Dunából lekanyarított kis folyócska is meghatározó arculatot kölcsönöz majd a kerületnek. Ez egy kevésbé radikálisabb verziója a legtöbb pénzdíjat elnyerő, 7-es bírálati sorszámú pályamű terveihez képest, akik a sziget északi csücskét gyakorlatilag félbevágnák. Látványosnak látványos, ökológiailag viszont nem tudom milyen hatása lehet.

Grafikus környezetek, a’ la cart

In Uncategorized on 2006.03.05. at 11.38

Újabban egyre-másra érkeznek érdekes koncepciók a nyíltforrású grafikus munkakörnyezetek világából. Míg hosszú évekig az alapvető cél a stabil, más operációs rendszerek alól érkezők számára is otthonos, felhasználóbarát munkafelület kialakítása volt, úgy léptek ezen a kívánalmon túl, lévén a GNOME és KDE tudásában és megjelenésében is már rég túlszárnyalta a Windows buta, a 3.1-es szériák óta hurcolt koncepcióit, kényelmessége pedig az OS X-ével vetekszik.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

In my heart

In Napló bejegyzések on 2006.01.10. at 09.31

Egymillió? Mi az neked, bazmeg. Néha elkapok egy-egy blikket a vetélkedő műsorokból, ahol a jól szituált játékosalany vonakodik elfogadni az alig több mint egymilliós nyereményt. Én is érzem, hogy megalázó, nem erről van szó, érted. Csak éppen kishazánkban tengernyi porbafingó emberke él, akinek az éves keresete nincs egész millió, te meg azzal az irtózatosan nagy seggeddel, amit szegény szíved nem győz két méterrel arrébb cipelni, van pofád azt mondani, hogy miaz semmi.

[08:15] <@PierreOtt> tegnap veletlenul neztem a tv-t
[08:16] <@PierreOtt> hogy torokoknel meghaltak madarinfluenzatol
[08:16] <@PierreOtt> erre
[08:17] <@PierreOtt> na mi van kiirva alulra : “kozeledik a jarvany”

Kaptam egy ilyen kitűzőt. Igen, most erre verem.

Követem a webes ajánlásokat

Uprocking beats

In Napló bejegyzések on 2006.01.01. at 23.57

RTL Klub, híradó. Győr városának honlapja immáron a nemlátok számára is elérhető, köszönhetően az új, speciális vakbarát felületének. A hírszerkesztő szerint ez azért bír további jelentősséggel, mert ezt a lépést csak a nagy cégek engedhetik meg maguknak. Első nekifutásra nyugodj meg, semmi baj. Vedd be a gyógyszered, relax, baby. Hát bazmeg! És megint ott tartunk, hogy ki tudja, hogy az olyan témákban, amelyekben picit sem vagy járatos, mennyi valótlan szarral etetnek meg. T.i. alapvetően külön vakbarát felület elkészítése – extrém kivételektől eltekintve – nem szükséges, csupán nyelvtanilag és logikailag helyes felépítésű weblapot kell tervezni, körültekintéssel a vonatkozó ajánlásokra. Ennyi. Szerény kis weblapom kitűnően élvezhető a vakok számára is. Mert én egy fos webdizájner vagyok, tudod. De igazából az ilyen herripotter szaroknak írnám legszívesebben a hátára korbáccsal, hogy szeretlek, aki olyan weblapot alkot, amin legalább hatot kell kattintani, csakhogy a végre információt is tartalmazó főoldalt elérd. Mert te ugye, értesz hozzá.

Karikatúra a Ponyvaregényből

Érdekes, amikor édes álom után felébredsz, és az álmod folytatását keresed.

Széllel szemben nem pisilek

In Uncategorized on 2005.11.18. at 09.19

Avagy a gondolkodás olyan, mint az ejtőernyő. Akkor jó, ha nyitott.

Vannak bizonyos szabványok, amelyeket célszerű betartani. Vannak bizonyos cégek, akik nem törődnek a szabványokkal, mert a saját maguk által diktált irányvonalat kívánják tartani. A világhálót (Web és Web 2.0) a tartalmak leírására, jelölésére, megjelenítésére szolgáló HTML, CSS és további néhány technológia határozza meg, és biztosítja egyúttal, hogy legyek a világ bármely pontján, böngésszek tetszőleges eszközzel (asztali számítógép, kézi számítógép, mobiltelefon stb.), böngésszek esetleg testi fogyatékkal, a lehetőségekhez mérten pontosan ugyanazt a világhálót kapjam, amit a másik ember.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

cassios theme

In Napló bejegyzések on 2005.11.15. at 18.57

Énmagam minap: De még szomorúbb, hogy lenne esélye egy jobb blogra, de néhányszor úgy szarrá alázta magát, hogy nem tudom komolyan venni. Úgy szar az egész, ahogyan van, a tomket free mozgalom ótvar, ráadásul azt mondja, hogy aki nem valid, az a saját hülyeségét bizonyítja. Akkor, kedves webdizájner, készíts bazmeg olyan oldalt, amely rendesen megjelenik IE alatt is. Ja, az Internet Explorer szar, kapitalista és pénzes? Hm, még mindig a látogatók 60-80%-a (az oldal típusától függően) ezt használja.
(Már régen olvasgattam ezeket a bejegyzéseket, de most valamiért fölkúrta az agyam, nem tudom, hogy miért. Múltkor végigröhögtem, de most már nem bírok nevetni.)

Nahát, te is nevetsz rajtam, én is nevetek rajtad.

Örülök, hogy ilyen részletesen kifejtetted, hogy szerinted miért szar az egész, biztos magvas gondolatok húzodnak meg mögötte. Az Internet Explorer pedig nem szar. Ki-ki az izlésének megfelelően eldöntheti, milyen eszközökkel fürkészi a világhálót. Ha fekete-fehér tévéd van, ne bosszankodj, mert nem látod a színeket. Ha IE-t használsz, ne bosszankodj, mert nem, vagy csak helytelenül jelennek meg a korszerű webes technikákra épülő lapok, alkalmazások.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.