A legjobb dolog pedig, öregem, mondhatsz bármit!, mégiscsak a lány hajába fúrni az arcod és – sírni.
A második legjobb dolog pedig az, hogy nem bírok annyira kocka lenni, hogy azt az elkefélt w00t plecsnit megszerezzem már, ómg.
Kiváltképp az a kedvencem, amikor telefonon én szupportolom anyád (de biztos jól felteggeltétek a kampány úereleket, mert), én, akinek lövése sincs ehhez, én, akit nem is érdekel ez, és te, a pöpec online marketing szaki, szóval te, te meg a pénzt kapod érte.
A békávén (értsd: közösségi közlekedés) mondta a néni, átadom a helyet neked, visszaadja a helyem, ülj csak a barátnőd mellé, a barátnőm mellé, nekem nincsen barátnőm néni, csókolom, vagy hát nem tudom, hogy-hogy, hát hogy, hogy a lány a barátnőm-e, végtére megkérdezhetjük, hogy szia, szia, a barátnőm vagy te lány, persze nem, nem a barátnőm, ezt tudhattam volna, ez fáj!, de most, hogy akkor már nincsen kertem, már mint Kertem nincsen, felvet némely kérdéseket: hol fogok ezentúl inni; hol fogok ezentúl vacsorázni; és egyáltalán: hol leszek ezentúl minden este? Meg amúgy is: mi van, semmi? Az van, öregem, megmondom, elmondom én magának, hogy egy óra hintázás meg metrózás van, mármint volt, és bírok megint írni, mármint élni, háhá! Végül is tizenöt évesen csináltam ezt utoljára, nem gáz?! (A kettős írásjelet a kérdő formájú felkiáltó mondatok végén alkalmazhatjuk, vagyis egy formailag kérdő mondat nyomatékosabb érzelmi tartalmát felkiáltójellel is kifejezhetjük.
Édes Anyanyelvünk, XXXI./4.)
De hogy miért az hogy megsimogatod az arcát és már csillog a szeme, hogy egyszer lányok hadd legyen már, hogy engem simogattok és én sírok, hogy a huszonöt éved hölyeségét végre már feldolgozd. Élni kell nem sírni, írni, mit tudom én. Itatni kell a lányt. És vele inni. És kész.
Az a baj csak, amikor a lány jobban bírja, mint te. Mindegy. Ebben a kéróban még úgy sem hánytam.
Az egy dolog hogy ötévesen, de hogy harmincötévesen is hogy hugyozás után a kézmosás csak hogy anyádnak anno legyen mivel téged, meg persze a vécében cigizés tizenötkor de nem negyvenötkor, de köszönnöd meg derogál, hát Lajos, fura hely itt ez az emtéi, öregem, habár náluk hétórás és nem tizenkettő.
Azt kéne már, hogy egyszer igazán megélni, nem mindig csak leírni, hogy amikor egyszer már amúgy is élsz, nem kéne csak megírni.
Re.
Én már nem iszok! Iszom. Már csak azért sem, mert múltkor is ittam. Aztán majdnem rohantam oda. Oda. Megalázkodni. Semmissé tenni, legfőbbképpen magamat, amit mondtam. Még arra is gondoltam. Persze, mert egy esküvőn ültem. Képzelheted! Visszamentem volna oda, ahonnan eljöttem azért, hogy ne menjek vissza. Hogy egyről a kettő. Kettő. Én meg visszamentem volna az egyhez. Hogy ugyanott és ugyanott tarcsunk (ts), hogy a pofámba kapjam, hogy ugyanúgy van semmi. Hogy ugyanúgy nem akar, de sem felvállalni, sem engem.
Olyan blogokra gondolok, amit nem kell mindég írni. Amit nem kell végig írni. Amit be lehet fejezni, hamarabb is, mint hogy vége lenne. Ha elfogy az egyik, írhatod a másikat. Nem kell dátum meg cím, meg minden. És büszkén mindegyik végére odaírhatnók, hogy vége. És tényleg ennyi lenne.
Vége.

Most komolyan, engem akarsz te lóvá tenni, Feri?
Munkába jövet, mikor a tinédzserek rám szóltak, hogy háhá lowrider, na akkor láttam azt a plakátot is, mert hogy a divat kortalan (ilyesmi), és volt rajta két kurva meg két nem (meg ilyesmi), az összefüggést ugyan nem láttam, de hogy most a kurva akkor pedig nem, tudod, öregem, nem is azt amelyik erre a pénzt adja, hanem amelyik magában késztetést rá, hogy alkosson a pára, hogy amikor összetologatta a fotosoppban és utána még a Shufuni előtt gyorsan ráránt, azért kár hogy az ilyenek nem halnak gyakrabban. (Azért a poszt kevesebb, hogy a wépét frissítettem én, és még ismerkedem a felületettel, a technika ördöge na.)
Likz csak punákat, mát a bicajokat, janó ha rubi meg szájtbild, adiránkaouu a bulvár, vannina meg hogy csajt is, macat csak ha césárp, szilveszter meg semmit, én meg mást nem (sem), de azt soha nem értettem, hogy milyen karjuk lehet azoknak a csajoknak, hogy a metrón több tíz percig az ölében a mopsszal, de nem is az, hogy milyen karja, hanem milyen segge, te jó ég!, de nem is erről szerettem volna írni, hogy inkább ne legyél férfi, legyél nő, hamár úgy is az vagy, aszerint írj, ne akarj úgy mint, mert nem áll jól és nem is azért olvaslak, mert hogy téged akarlak. (Szia, Esze Dóra!) Írj inkább úgy, mint amelyikből a színen is csupa kéj, hallani és látni minden szavát, mégha ő csak egy is. (Szia, Lejla!) A többi fos. Blog is, meg amelyik játsza is, pláne ahogy.
Nem azért nem írok, mert (igazából implikáció) olvasok.