A DeviantArt – elérve az ötven milliomodik feltöltött művet – Collections néven új szolgáltatást vezetett be.
A virtuális tárlat funkció lehetséget teremt arra, hogy a számunkra kedves alkotásokat azon túl, hogy akár kedvencként jelöljük, digitális albumokba szervezzük.
A Forgáchnál szállt fel a lila lány. Csupa lila volt. Lila volt a kabátja, vastag szövet szővésű, lila a sála is, és lila a hatalmas kalapja is, ezek filcből. De nem voltak ám egyforma lila színűek, ha tudni akarod, mindegyik más–más árnyalatban mutatta, hogy ő lila. Az arca is lila volt. Talán a hideg csípte meg, de lehet, hogy mindig ilyen az arca. Talán ezért is hordott csupa lila felöltőt. Ha alulról nézte az ember, egészen szokványos lány volt. Fekete szandálban és sikkesen szakadt farmerben. Egészen pici lány volt. A kalapja pedig olyan nagy, hogy amikor lefelé nézett, nem is láttad, hogy lila az arca is. Pedig lila volt, ha engem kérdezel.
Hiába nyomod, nem világít. Megnyomja ő is, nem világít. Vagy káhás, vagy a led rossz benne, vagy egész egyszerűen az egész szar, mindegy. Reménykedtek, hogy a sofőrnél azért világít. Földhöz nem vág, azt azért nem mondhatnám, de mégis idegesít, hogy hiába nyomtam meg, hiába nyomta meg ő is, a franc sem tudja, hogy most ki fog nyílni, vagy sem. Persze ki fog, mindig kinyílik, ha másért nem, hát állnak a megállóban tuttira, annyira nem jár sűrűn, mondd meg, mi jár annyira sűrűn. Persze azért most már más világ van. Akadálymentes meg minden. Mármint hogy a rúdon is van végre, nem csak ott fönt. Kölyökként, amikor még kicsi voltam, mármint nem elég magas meg minden, inkább a fekete kilencvenhatossal mentem, mert azon volt elől lent is, meg persze azért is inkább azzal, mert arra lakott az Ági, és valójában tök mindegy volt, hogy melyikkel megyek, így hát, meg hát volt akkor is, hogy még sem volt minden akadálymentes. Akkor nyújtozkodhattam kedvemre, mert megkérni már akkor is utáltam bárkit, de most már akadálymentes, ne mondd hogy nem, újabbakon mindjárt van kettő is belőle, egy valahol a térdednél, az amelyiket kéne nyomni, másik meg valahol a fejednél, amit ugyanúgy nem érsz el, mindegy, hát nyújtózkodsz megszokásból, csak hát a megszokással vigyázni kell, sípol is cserébe, ha meg olyanod van, olyana van, akkor dorgál is bájosan, ahelyett hogy vezetne, ne a mozgássérült gombot nyomjad már bazmeg
, így.
Fotó: TrixyPixie: all I can hear is myself
Mámoros a húszason, ahogy ugyanúgy hetvennel szaggat éjjel, aztán séta a sötétben Frannyval haza, mondta is a nő, hogy ő, mármint a nő, a novellás kötetét is imádta, nézzem csak meg az INTERNETEN, nem ő mondta még, de azt is a buszon tudtam meg, ha nem is troli, hogy a szkájp csetje az látod: LEVELEZÉS, így már értik, és még fizetni sem kell érte, micsoda úri módi!, néztem közben a házakat tehát, hogy micsoda más lehetett ott régen, ahol most már kocka had áll, de nem olyan szoc–ko, hanem más, DIVATOS és MERÉSZ, habár csak az útamban nem illet sehogy sem, és látod, erre haza értem.
A tegnapi nap a Fedora közösség bejelentette az ütemterv szerinti 9-es verzió Alpha kiadását. Az elsősorban fejlesztőknek és bátrabb felhasználóknak szánt összeállítás live CD formában elérhető, így a rendszer bárminemű telepítés nélkül tesztelhető – egyaránt beszerezhető GNOME vagy KDE munkafelülettel érkező változat.
A 9-es verzióra áttolt legnagyobb várományos a KDE 4-es verziója volt, de a megszokott további friss programcsomagokon túl sokkal izgalmasabb, hogy a korábbi SysVinitet felváltja az Upstart; telepítés közben immáron átméretezhetők az ext* és NTFS particiók; akár egyből titkosított fájlrendszerre telepíthető a disztribúció; de érdemes megemlíteni még a Fedora wikijében OneSecondX néven futó kezdeményezést is, amely az X szerver lassú rendelkezésre és leállását hívatott úgy gatyába rázni, hogy a teljes folyamatot egy másodperc alatt tartsák.
További részletek a Fedora 9 jellemzői között olvashatók.
Minden porszívó zsinorjának a végén először sárga majd, harsány vörös szín kiabálja, hogy ne húzd tovább, néger, mert vége. Hetente hozzávetőleges kétszer veszem elő a porszívót, és mindkét alkalommal rettentően ideges leszek. Ugyebár, keves porszívómérnökök, a két szín egymást követő sorrendje arra célzott, hogy mikor már látod a sárgát, tudod, hogy jönni fog a piros, ergo ott megállsz, a vagányabbak persze kitépik a pirosig. Az én esetemben ez a módszertan ott bukik meg, amikor egy rántásra előtűnik a sárga és piros jelzés, ugyanis a szakemberek precíz pontosággal a két sávot egymástól mintegy öt centire helyezték. Három esetet tudok elképzelni a probléma feloldására: a szakasos zsinór rántás valójában helytelen, helyette lineáris folytonossággal kell kihúzni a kábelt; maradhat a rántás, ellenben egyszerre csak néhány centit szabad kihúzni, hogy még idejében észrevegyük a sárga jelzést; mérhetetlen módot szart bele a mélyen tisztelt porszívómérnök, hogy engem minden héten kétszer fog felbaszni az, hogy ami a kezei közül kikerült, az egy selejtes szar. Amennyiben ez utóbbi feltevés igazolódna be, úgy tiszta szívemből kivánom, hogy élete végéig egy ilyen porszívóval szedje fel a szöszöket a szőnyegéről. Anyád.
