nyuhuhuu

Archive for 2007. május|Monthly archive page

emlékezetbÅ‘l borotválkozni a kihívás

In Napló bejegyzések on 2007.05.16. at 11.42

A hazatérés pedig mind nehezebb, és amíg az individum nem képes a közért tenni, mert neki fontosabb saját meggyőződése, amíg úgy illeszkedik a közösséghez, hogy attól lehetőség szerint külön álljon, amíg a választásnál azt jelölöd be, hogy a következő négy évben ki lopja a legtöbbet, és amíg a köz nem lát ki saját szemellenzőjéből, addig nem marad neked más, mint hogy az orrnyergedet átharapja a szmog, kerülgetheted a kutyaszarokat, mindez hogy jó előre jelezze feléd a közelgő meleg hozta hugyszaggal kevert városképet. Budapest, be csodás!

dehá a teszemeida legszebbek, lajos

In Napló bejegyzések on 2007.05.12. at 14.10

Persze van kötelék, ami itt tart. Nem tudom, hogy megszokásból, puszta lustaságból vagy rokonszenvbÅ‘l járok már ideje ugyanahhoz a vietnami asszonyhoz füstölőért, ahhoz a vietnami asszonyhoz, aki már egy ideje szívébe zárt, így rendre ravasz kaccsintás mellett tíz forint kezdezvényt ad minden héten, nem mintha nem ugyanazt venném ott mindig, it’s a deal, találgattam is, hogy következÅ‘ lépésként legközelebb majd việtül köszönök némi kedvezÅ‘bb árengedmény kiharcolásáért, csak eztán ki is fogytam az ötletekbÅ‘l, úgyhogy inkább megtartom ezt a dzsókert szűkebb idÅ‘kre, de hogy a nyugat felénk nyútja kezét, mit is beszélek, már benne élünk, mi sem bizonyítja jobban, hogy a Hervisben – öt percig tartott megtalálni a weblapját, richtig hervies-nek kerestem mindannyiszor –, na szóval ott, eleinte félénkén érdeklÅ‘dtem a fittlabdák (gymball, gyógygolyó, ilyesmi) holléte felÅ‘l, végül a fogyasztó vásárlási döntésének megszilárdulásáig – jó, akkor ezt megveszem – a lány nem tágított, sÅ‘t még a számát is ráírta a dobozra, tudod, jobb helyeken érdekeltek abban, hogy a potenciális ügyfél vegyen, furcsa egy üzleti modell, és nem neked kell sűrű elnézések közepette megzavarnod az eladót a telefonálásában, hogyha esetleg, talán-talán, te akkor ezt megszeretnéd venni, ha lehet.

Nem vagyok mekbuzi, csak picit, pont annyira, mint hogy a gémél valójában szar, csak még sincs nála jobb.

becsapásból bejelölöma vivenhogy kapcsolatban

In Napló bejegyzések on 2007.05.11. at 11.39
Fiona: Guitar

A szerelemmel pedig az a baj, hogy csak szarul érhet véget, és mivel, hogy semmi sem örök, véget is fog érni, no good for me, és ahogy a patakparton sétálsz haza felé, ugyanaz a patak és ugyanaz a szag, gyakorlatilag hatéves korod óta ugyanaz lesz idÅ‘vel, i don’t need nobody, és abban a pillanatban, hogy hagyod magad odakötni, újraindul a kör, mintha semmi sem változna soha, véresre töri az iga a nyakad, don’t need noone, és tulajdonképpen teljesen elfogadottá válik az a ritus, ahogy beszállsz a kocsijába, hogy reggel egy ismeretlen test mellett ébredj, hogy felszabadultan tudj másnap a tegnapi pólódba mosdtatlanul a gép elé ülni, that’s no good for me, végtére is hogy lásd miközben a tükörben a borostádat nézed, a csajok tízéves koruktól kezdve semmit sem változnak, hiába próbálsz ezen te változtatni

akedvenc színem a szürkéspiros

In Napló bejegyzések on 2007.05.09. at 15.17

Én nagyon szeretem a Google-t (majdnem lett Google-pólóm), és képzeld, már tud olyat itthonra is, hogy háztól–házig (geokódolták a házamat, geci!). Ma csak ennyit bloggolok.

körszakállhoz nem hasonul

In Napló bejegyzések on 2007.05.07. at 10.41

Warszawa csajozós, mindig mondhatod hogy, gyere csak, mutatok egy parkot neked, ott nemsokára, mindenhol csak park van, meg olyan terek, hogy a menjünk át a túloldalra legalább öt perc, de a mozgássérült is azért át tud, mert mindenhol rámpa meg lift, de igazából az a legzsírabb, hogy önmagában elég zsír, nem kell keresgetni. Oki doki.

Cristel Mrowka: Encore des Bulles

A vízunk már elfogyott, már csak sör van otthon, mi?

dom kota

In Napló bejegyzések on 2007.05.04. at 20.31

Már csak e-jeggyel lehet utazni, mutathatod a nótbukodon, hogy itt a jegyem, meg hát az adminisztrációs is felgyorsult, Prágában míg kedvesen a nevem is, mondták hogy Mr. Török siessen, mert a repcsi már menne, én meg vártam a kiscsajra hogy, hurry up vazé, itt most a 2A-n húsz ember előttem mintegy öt perc volt. Nem hiába, 2007, the future is now!

A brittek pont úgy ejtették a lake-ben a k-t, mint ahogy a loch ness-ben a ch-t mondod, lake. Én is brit akarok lenni – és ablak mellé ülni.

bajuszt növesztek lovat tenyésztek

In Napló bejegyzések on 2007.05.03. at 13.40

Régen mindig azon paráztam, hogy huszonévesnek néztem a tinédzsereket, most meg a 24 éves csajokat néztem Balcsin tizenhétnek. Én meg közel a harminchoz. – Az elmúlt közel három hét fényében négy nap Tihanyban, három Pesten, négy nap Tihanyban, kettő Pesten, négy nap Varsóban, aztán nincs tovább. Fotózgatok.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.