D mondta, hogy valójában praktikus a gondolataimat a blogommal megosztani, Dani mondta azt is, hogy csináljunk filmet, mert nem feltétlen humán barátok ezek, meg ha az érzéseimrÅ‘l a barátnÅ‘mnek nyilatkoznék, szegény egész nap csak sÃrna. Még szerencse, hogy nincs barátnÅ‘m. Most már nótbukom van!
Non-stop filmeket nézek. Például olyanokat, amelyekrÅ‘l azt Est úgy Ãr, hogy „[n]incs is szebb annál, ha két szép, egészséges test egymásnak simul, és ha még érdekes dolgokról is tudnak okosan beszélgetni utána, akkor még sincs kihalásra Ãtélve az egész emberi faj!” Igen, ennél tényleg nincs szebb, de ha két csupasz féreg egymáson vergÅ‘dve próbálja megfejteni egymás hazugságait, és mindezt olyan rendezÅ‘i tehetséggel megáldva, hogy már a film egy durva dramaturgiai hibával startol, akkor már nem lepÅ‘dsz meg azon sem, amikor a szereplÅ‘k minden második mondatát tudod elÅ‘re, hogy az operatÅ‘r nem képes egy normális felvételt lÅ‘ni, persze mit vársz azok után, amikor a film felénél a fÅ‘szereplÅ‘ lány Bridget Jones-t megszégyenÃtÅ‘ énekes-táncos perfomanszt ad – gratuláljunk a forgatókönyvÃrónak is. Mindig mondom, amire a Dzsoni hÃv el, az tutti, hogy egy mocsokszar film.
A moziból kilépve a barátnőm (nótbuk, lól) szerint elég beteg film. Igen, nekem is ezért tetszett a Huncut felhőcske. Vigyázat, dugnak benne!
