Tudniillik az, hogy dugunk, csupán formailag kedves válfaja annak, amit a rock zenész úgy emlÃt: kefél, tartamilag mindazonáltal helytelen, hogy Å‘ is dug emiatt – burkoltan az ember társadalmi kapcsolatait és a nÅ‘k egyenrangúságának létjogosultságát erÅ‘sÃtendÅ‘ csupán –, nem tehát dugok, hanem ebbÅ‘l a szerepbÅ‘l fakadó ambivalencia az okozója annak, hogy mÃg én téged, ennek eredményeképpen te is dugsz, Ãgy azzal, hogy megduglak, valójában Ãgy mi dugunk.
Archive for 2006. december|Monthly archive page
Ez szpem
In Napló bejegyzések on 2006.12.05. at 12.20Én is megmondom, hogy mi a baj, az a baj, hogy életem elsÅ‘ fellépésén eltotyogott Men in black is porig alázza azt a haladó szellemű gyÅ‘ri művészt, aki szerencsétlen tinédzserek lábára olyat erÅ‘szakol, amit nemhogy negyven profi, de még húsz sem tudna egyszerre, meghát mi köze egy tizennyolc éves kölyöknek a szexhez, ahogy szerencsétlen dagadt lány seggét csak emelte a tömegbÅ‘l a forró nadrág, a kis szemüveges zseni pedig csóválta a nemlétezÅ‘ farkát, ami mindösszességében az erotikus szikrák helyett a groteszk vásári mutatványok szülte szórakozás kényszeredett ikráit vetette el a közönségben, mert nem is az a baj, hogy a country szó hallattán halk fohászt suttogott ajkam, nehogy a cotton-eye dzsó, ahogy megpróbálta koreogfráiájából kivenni a részét az átszellemült mester, az i-re a pontot végérvényesen pedig az tette fel, hogy az egyszer elsütött suta poénokból kifogyott kreatÃv szemben is ugyanazzal kecsegtetett, nevezd bárminek, csak táncnak ne, kérlek, különben ott lesz a szakadék, amikor a harminc bukdácsol a precÃzen szabott rongyokban, addig az a kettÅ‘ lázasan növeli a kontrasztot, hogy ritmusról ritmusra lép, na látod, ez a baj.
Gyere át a párna alatt
In Napló bejegyzések on 2006.12.04. at 10.36Csak azért mert egy kiskrapek néhány hónapos, miért kell hozzá úgy beszélni, mintha értelmi fogyatékos volna?
Addig nyalnám, amÃg manga szeme nem lesz
In Napló bejegyzések on 2006.12.01. at 11.38Az ember amikor tudatára ébred annak, hogy aids-es, az elsÅ‘ amit tesz, hogy elgondolkodik. Hogy tulajdonképpen miért tesz Ãgy, maga sem tudná megfogalmazni. Maga elé mered, és gondolkodik. Talán ez is csak egy rögzült magatartásforma, amelyet a hÃradások, a reklámok, a média önt az emberbe. Mintha a tizennégy éves gyereklány megerÅ‘szakolására bármi indok volna, hogy már csak alig van hátra. Gondolkodik. A megbélyegzett sorsod tudatában mintha másnak éreznéd magad, másnak lennél, hogy belekapaszkodhass bármibe, miért nem érdekel semmi sem, miért rúgod el mindazt magadtól, ami emberivé tesz. Kafka bogara néz vissza rád, ahogy a tükörben kémleled magad. Az a kukac, amivé a két hete az akváriumból kiugrott, mindidáig jobbára a szekrény alatt raboskodó halból lett, furcsa ahogy a hátán tátog, mintha nem is lélegezne, csak az akarat ereje tartaná életben, az hiányzik belÅ‘led is, akarat és erÅ‘, gondolkodik, tehát van, s ezzel el is fogadtad végzeted felett a pecsétet, aids-es vagy ezen gondolkodsz, más úgy sem ért meg.
Esemest nem Ãrsz, mert sürgÅ‘snek nem sürgÅ‘s, emailt nem Ãrsz, mert nincs rá idÅ‘d, este pedig amikor beszélnénk, nem szólsz egy szót sem, mert addigra elfelejteted már, amit esetleg még akartál volna. Elég egyoldalú Ãgy a kommunikáció, panaszolta a barátnÅ‘m.
