Ahogy a hideg kő súrolja az arcod
Nézed miképp a két forró test harcol
Némán suttogja ajkad isteni imád
Kéjes mámorukból neked csak kín jár.
Keser könnyed koppan a padlón
Felrepedt kézzel vésed magadba
múltad; s jövőd vérzik már mohón
Reszkető térded megrogy alattad.
Részeg szerelmöket burkolja az éj,
Huncut pinája vadul kérlel — még!
Visítva hasít melledbe minden nyögés
Nászukat töri riadt lövés.
Budapest, 2006. augusztus 17.
